ASEA információk

2009-ben, mikor ott ültem lakásunk folyosóján összekuporodva, kétségbeesve, hogy mi lesz velünk, nem láttam, még a jövőt. Vállalkozásom tönkrement, eladósodtam, túl voltam egy sztrókon, és elvileg gyógyultan engedtek haza a kórházból, de a rettegést, hogy újra megismétlődhet a dolog, nem tudták kigyógyítani.
Pánikbeteg, depressziós lettem, nem tudtam elaludni éjszakánként és nem tudtam ellátni normálisan napi feladataimat, egy csőd volt az életem.

Kétségbeesve kerestem a megoldást, a kiutat a neten, de nem igazán jött szembe a megoldás. Akkor megfogadtam, hogy ha egyszer újra egészséges leszek, helyreállok minden területen, akkor ezt mindenkinek el fogom mondani, meg fogom mutatni, hogy aki hasonló helyzetbe kerül, vagy nem szeretne hasonló helyzetbe kerülni soha, azok számára legyen egy fogódzkodó, egy útmutató, hogy mit érdemes kipróbálni és hogyan tudna más is, egy egészséges, sikeres, boldog életet teremteni, jólétben és szabadságban!

Az életmód és gondolkodásmódváltásnak, és a táplálékkiegészítésnek köszönhetően helyreállt az egészségem, minden gyógyszert el tudtam hagyni, és ma már boldog, egészséges emberként élek.
Rengeteg könyvet olvastam el, sok hanganyagot, videót hallgattam meg, és voltak rendezvények, képzések is, amik sokat segítettek.

10 év tapasztalatát végül egy könyvben foglaltam össze.

Mindig van más választásod, ez a könyvem címe.
Lehet, hogy Te ez ellen minden porcikáddal tiltakozol, mert úgy gondolod, ez nem igaz! Merjem ezt mondani, annak az idős embernek, vagy anyukának, aki egyedül neveli gyerekeit és nem tudta fizetni hiteleit vagy számláit, jön a kilakoltató, és nincs hova menniük!

Vagy annak a családnak, ahol mindkét felet elbocsájtották a munkájából és reménytelen a jövőjük!

Vagy merjem ezt mondani, egy súlyos betegnek, aki úgy érzi, nem ezt a sorsot érdemelte, vagy egy anyukának, akinek fogyatékos gyereke született és egy életen át ápolnia kell.

Az emberek sokszor úgy gondolják, az élet nem igazságos és másoknak sokkal több adatott, mások sokkal szerencsésebbek! Azonban van egy ilyen mondás: Mindaddig háborogtam, hogy nekem nincs cipőm, amíg meg nem ismertem valakit, akinek nem volt lába! Iszonyú élethelyzetek vannak, Magyarországon még inkább, mégis nem tagadhatjuk le, hogy rengeteg pozitív, jó történetről is hallani, sok „csoda” is történik, csak ezekről nem számol be a média!
Fantasztikus sikertörténeteket lehet olvasni, amikor emberek, a legnehezebb helyzetekből győztesen álltak fel és a legnagyobb mélységekből emelkedtek fel magasba! Amikor tehát az összképet nézzük, azt kell mondanunk, hogy igenis van más választásod és ha valaki meg tudja változtatni a hozzáállását, akkor a legjobbat tudja kihozni, még a legrosszabból is!

Sajnos igaz, a választás szabadsága, csak a kereszteződésig tart, ha már elindultál egy rossz irányba, bekövetkezett a rossz – akár munkahelyi elbocsájtás, akár vállalkozás csődje, akár egy betegség megjelenése, egy rossz diagnózis – akkor már nem választás van, hanem válságkezelés!

 

Ez a könyv azért íródott, hogy ne kerülj válságba, ne juss el a kereszteződésig, ami után már nincs választás, hanem előzd meg a bajt!
Előzd meg a kudarcot, a bukást, a csődöt, az eladósodást, a betegségek kialakulását! De ha már benne vagy a bajban, akkor is segít visszamenni az elágazásig, újra gondolni az életedet és újra írni életed forgatókönyvét!

Olvasd végig, ne tedd le, és cselekedd meg!

Ha feliratkozol a hírlevelemre akkor itt ingyenesen letöltheted most:

https://vanmasvalasztasod.hu

 

A betegségek nem a semmiből jönnek elő, csak mert egy szerv, vagy sejt úgy gondolja most rosszul fogok működni! A világegyetem egyik legfontosabb törvénye, az ok-okozat törvénye, itt is működik!

Valami oka mindig van, annak, ami történik velünk, nem véletlenszerűen lesz egyik ember beteg, a másik meg él 100 évig egészségesen! A baj az, hogy a tüneteket, betegségeket, nem a szervezet jelzésének vesszük, hanem a fő problémának, s ez olyan, mint amikor egy autóban, kicsavarjuk a hibát jelző piros lámpát, mert azt gondoljuk minek ég, amikor nem kéne!

A tünetek felszámolása, enyhítése nem gyógyítás!

Az emberek, általában mindig betegségekben és gyógyszerekben gondolkodnak. Mit szedjek erre a betegségre, mit ajánl doktor úr arra a betegségre? Az ilyen cselekvés, mindig arra irányul, hogyan nyomjuk el a tüneteket, hogyan hallgattassuk el a szervezet jelzéseit és hogyan szabaduljunk meg a fájdalmaktól! A refluxot, a magas vérnyomást, az allergiát, a cukorbetegséget, a depressziót, az emésztési panaszokat stb. akarjuk megszüntetni és meg se próbáljuk érteni, hogy ezek a tünetek, a szervezetnek mire való reakciói?

Miért alakultak ki, milyen életmódbeli, táplálkozásbeli, vagy gondolkodásbeli hibának a következményei?

Szeretjük az instant megoldásokat, bekapni egy gyógyszert és csökkenteni a tüneteket! Aztán bekapni egy másikat, az első mellékhatásainak a csökkentésére s így tovább.

Mi a hosszú, egészséges élet titka?

Mi az oka annak, hogy genetikailag az ember 120 évig is élhetne, mégis az átlagéletkor 75 év körül van és Magyarországon ez még 5-10 évvel kevesebb! Ráadásul az utolsó 10-15 év életminősége már a legtöbb embernél kritikus, nehéz és ilyenkor már marokszám szedik a gyógyszereket. Miért tény, hogy az emberek 40 éves korukig feláldozzák az egészségüket, hogy pénzük legyen, majd 40 év után, feláldozzák a pénzüket, hogy egészségük legyen! De a visszavásárlás nem mindig sikerül!! Van e más lehetőség egy egészséges, szép és jólétben átélt idős korra?

Valóban választható lenne az egészség? Valóban megelőzhető lenne a betegségek 80%-a legalább?
Lehetséges a gondolataink, az érzelmeink jó irányba terelésével, az egészségünket is jó irányba terelni? Mik a betegségek okai, és ha ezeket megtaláljuk, akkor lehetséges, hogy el is kerüljük őket?
Én nem vagyok szakmabeli, csak szakma közeli, hisz állattenyésztő üzemmérnökként, sokat tanultunk az állatok helyes táplálásáról. Lehet, hogy az embereknél is ezt tanítani kellene? Személyes érintettség miatt, azonban alaposan utánajártam a témának, és nagyon sok mindent magam is kipróbáltam, és bevált.

Összegyűjtöttem tehát évek alatt, számomra hiteles forrásokból, sok érdekes információt az egészségmegőrzésről, és a helyes életmódról, táplálkozásról.
A könyv ebben is segít neked, hogy válaszd az egészséget!

A könyv csak általánosságban beszél az egészségmegőrzésről, a megelőzésről de nincsenek benne konkrétumok, és termékek, cég amelyek számomra fontosak és amiket használok, és amiket képviselek mindenki előtt.

Sok ember azért hal meg olyan korán, civilizációs betegségekben, és sajnos a Covid-ban is, mert krónikus betegségek alakultak ki náluk az évtizedek során, s mert nem volt információjuk arról, hogyan működik az emberi test, és hogy a betegségek többségét nem valami, hanem valamiknek a hiánya okozza!
Ha már ismered az információkat, onnantól a te döntésed, hogy akarod-e kipróbálni használni, de az én felelősségem, hogy tájékoztassalak, mert ezt a média nem fogja megtenni soha.
?‍?Nos mindenki abban hisz amiben akar, én egy olyan bizonyított tudományos felfedezést szeretnék bemutatni, ami mögött 20-30 fős tudományos tanács, atomfizikusok, orvosok, biokémikusok vannak és olimpiai sportolók,?️‍♀️⛹️‍♀️?‍♀️?‍♂️?‍♂️?‍♀️ mert ez a felfedezés óriási mértékben segíti a sportolók teljesítményének növekedését is!
Az elmúlt 10 év al?‍⚕️att rengeteg hihetetlen és elképesztő személyes történet született, rengeteg hálás ember, akik úgy érzik visszakapták az életüket és a reményüket egy egészségesebb boldogabb és sikeresebb gazdagabb életre. Többet ugyebár nem írhatok mert a törvény tiltja.
Viszont egy 160 ezer fős angol csoportban, vagy egy 30000 fős magyar csoportban megismerkedhetsz ezekkel a csodás történetekkel, illetve minden péntek este 20 órakor van egy félórás ZOOM webkonferencia, ahol magyar emberek mondják el mindig a friss tapasztalataikat. Nincs ismétlés mert olyan sok tapasztalat van, hogy mindig az újak kerülnek sorra.
Nem tudom van-e egészségügyi problémád, de a környezetedben biztos vagyok benne, hogy van, és biztos vannak olyanok, akik inkább választanák a természetes megoldásokat, mint a gyógyszeres kezelést ami legtöbbször csak a tüneteket tüntetik el, nem a betegség gyökereit, okát kezelik.
?‍♀️?‍♂️Ezért kérlek csak az információszerzés kedvéért csatlakozz ehhez a csoporthoz, ahol rengeteg orvosi videó, terméktapasztalatos beszámoló és videó van, amik bemutatják ezt a technológiát és termékcsoportot, amik sejt szinten hatnak és sejtszinten támogatják a szervezet öngyógyító képességeit és részletesen bemutassuk a cég kiváló termékeit, amik nem csak a redox molekulák területén egyedül állóak, hanem a bélflóra helyreállításában, az omega 3-6 arány beállításában, a sejtszíntű gyulladások kialakulásának megakadályozásában, és a minőségi vitamin, ásványianyag, enzim pótlásban is.
Én azonnal csatlakoztam a céghez és fogyasztó lettem, mert úgy gondoltam ez ma a legjobb és legtöbb, amit az egészségemért tehetek.
Bármi kérdésed van szívesen válaszolok privátban.

 

Ma már egyre több orvos – főleg azok, akik már személyes tapasztalatot is szereztek – képviseli és ajánlja ezt a természetes segítséget, az elképesztő eredményeket látva.

Akit a technológia, az egészségtámogató egyedi szabadalom és termékek érdekelnek, azok törzsvásárlóként csatlakozva olcsóbban juthatnak a termékhez, vagy üzletépítőként csatlakozva elérhetik legalább azt, hogy  a saját termékük ingyen legyen.  Semmi se kötelező, minden csak lehetőség, Ön dönt mit szeretne!

Az Ő számukra a terméktapasztalatok és a tudományos háttér a legfontosabb!

Azelső 5 perces videóban megtud nézni azonnal kb. 20 beszámolót.

Ahogy a videó elején is elhangzik, ezek a termékek nem gyógyszerek és nem gyógyhatású készítmények, nem gyógyítunk és nem kezelünk betegségeket! 

A tudományos alapok, hogy a szervezetünkben található redox molekulák pótlásával  a technológia  a szervezet öngyógyító képességét támogatja sejtszinten.

A második videó hosszabb de ha a tudományos alapok érdeklik akkor érdemes megnézni!

 

  1.  Egy egyedülálló egészségprogram bevezetésén dolgozunk, ennek tapasztalatairól szól ez az 5 perc:

2. A tudományos háttér, alapok.

Ha még több terméktapasztalatot szeretne megismerni akkor kérem jelöljön be ismerősnek a Facebookon, hogy betudjam hívni 2 ilyen csoportba.

Ez vagyok én  Nagy Gábor https://www.facebook.com/vmvprojekt ez a párom Bako Edit  https://www.facebook.com/bakoeditmurau/

és ez az egyik csoport.

https://www.facebook.com/groups/redoxegeszsegprogram

Minden péntek este van egy ZOOM webkonferencia 20 órakor, ahol fél órában mindig új fogyasztók mondják el személyes tapasztalataikat, amik néha egész megdöbbentőek szoktak lenne. Ezekért a „csodákért” érdemes ezt az üzletet csinálni és hirdetni.

Időben van kezdés kérem ne késsen mert lehet bezár a terem. Jelszó nincs.

A péntek esti link: https://zoom.us/j/7902090000#success

Gondolom mint a legtöbb ember, Ön is rá fog keresni az ASEA-ra, mit talál róla.

Tisztában vagyunk vele, hogy van 2 blogger akiknek hitelessége nulla, a személyük is ismeretlen de szeretnek minden céget lehúzni, és negatívan beállítani.

Ezt teszik az ASEA -val is azt állítva hogy ez csupán egy túlárazott sós víz.

Mindenkinek szíve joga eldönteni kinek hisz!

Az ASEA mögött álló tudományos testületnek, atomfizikusoknak, biokémikusoknak orvosóknak, olimpiai sportolóknak, és annak a 20 ezer magyar embernek illetve 170 ezer embernek akik egy-egy Facebook csoportban osztják meg naponta jó terméktapasztalataikat, vagy pár frusztrált cinikus szkeptikus embernek.

A kiindulási alap valóban sós víz, de erre nem adna szabadalmat egy hivatal sem. A szabadalmat arra kapta cég, amit képes csinálni a sós víz molekuláris átalakításával, és a redox molekulák előteremtésével.

A tudomány sokszor nagyon egyszerű dolgokból is csodát tud csinálni.

Kérem járjon utána vagy kérdezzen és mindenre magyarázatot kap.

Ha esetleg a Sport érdekli, a sport területén mozog, szeretne nagyobb teljesítményt akkor ezt a 2 olimpiai bajnokot ajánlom meghallgatni, akik elmondják miért használják ezeket a termékeket.

Ha az üzleti lehetőség is érdekli . akkor ezt a 3 videót ajánlom figyelmébe.

Az elsőben kettőben az az üzletember mondja el a lényeget akiről a hirdetésben beszéltem, aki másokkal ellentétben nem 6-8 hanem 2 év alatt érte el a legmagasabb üzleti szintet a cégnél és ezzel a marketingterv adatait tekintve kb 50-100 ezer euró havi jövedelmet.

Ebben már több mint 50 embernek tudott segíteni, hogy mások is követhessék őt ebben, így ennyien már elérték a minimum 3000 eurós havi jövedelmet 1-2 év alatt, és egyre többen tudják otthagyni a munkahelyüket és teljes időben csak ezzel foglalkozni.

Az általa kidolgozott képzési rendszerrel szinte mindenki sikereket tud elérni, gyorsan.

Ha szeretne ebben részt venni nézze meg a videót és keressen minél hamarabb!

 

2. Ez egy 40 perces üzleti bemutató attól az üzletembertől, akiről a hirdetésben beszéltem.

https://www.youtube.com/watch?v=Hy5FYMfQcvg

 

Ha tényleg minden információ érdekli, akkor itt 1 órás videó amiben én elmondom mindazt amit tudni kell erről a lehetőségről?

Ez nem fizetési ígéret, csupán egy statisztika arról, hogy a cégnél a különböző minősülési szinteken, átlagosan mennyit kerestek az emberek minimálisan, maximálisan és átlagosan, illetve hogy a tagok hány százaléka tudja megcsinálni a különböző szinteket.

 

Ez a munka könnyen megtanulható, és szinte minden korosztályból, nemtől, végzettségtől és hozott tudástól függetlenül sokan már megcsinálták, és 2 év után ebből élnek igazán jól, és úgy, hogy semmit se kellett másokra tukmálniuk, beszervezniük, eladniuk hanem embereknek segítettek akik mai napig hálásak ezért, hisz a termék annyira hatékony és annyi csodálatos dolog történt már használatuk során.

Ha „csak” a termék érdekli és nem akar pénzt keresni a lehetőséggel akkor is jelezze, hogy tudjak orvosi videókat küldeni.

Várom jelentkezését!

Ha elfogad bejelöl ismerősnek , akkor be tudom hívni egy 160 ezer fős nemzetközi és egy 13000 fős magyar csoportba ahol rengeteg terméktapasztalatot osztanak meg azok akik már használják a technológiát és a termékeket!

Keressen bizalommal

Bako Edit

Nagy Gábor

A legjobb a személyes kapcsolat felvétel lenne, mert ez a munka emberi kapcsolatokra épül, de ha valaki nem akar „szponzorálást” csak úgy magától szívesen beregisztrálna vagy törzsvásárlónak vagy üzletépítőnek itt megteheti azonnal, online fizetve.

https://nolimitteam.myasealive.com/

A csatlakozás módjairól, mi miért éri meg, és hogyan kell csinálni itt olvashatsz és nézheted meg a videót:

Vásárlás és csatlakozás módjai

A hálózatépítésről a bőség megteremtéséről, és a szükséges hozzáállásról, gondolkodásmódról írtam egy könyvet is , amit itt ingyenesen letölthetsz.

https://vanmasvalasztasod.hu

 

 

 

 

Leave a Reply