Tag Archive for mlm

Miért MLM?

MLM de miért ?

Minden hozzáállás és látás kérdése, ki honnan szerzi az információit és milyen gondolatoknak ad helyett az elméjében.
Én olyanokra hallgatok mint Bob Proctor Jack Canfield Brian Tracy és sokan mások akik ebben a videóban egyértelműen elmondják miért a legjobb vállalkozási forma az MLM.

Ennél jobban mint ez a mese nem lehet elmondani, hogy miért jó a legjobb vállalkozási forma az MLM:

 

Multi-level-Marketing2

Az MLM, – ahogy a nevében is benne van – egy kereskedelmi ill. marketing rendszer. Célja, mint minden marketing rendszernek, termékek piacra vitele, azaz a gyártótól való eljuttatása a fogyasztóhoz. Gyárthatja egy cég a világ legnagyszerűbb termékét, vagy akár magát az Élet Vizét is, ha az emberek nem tudnak róla, a cégnek nem lesz forgalma. Meg kell tehát oldani, hogy a lehetséges fogyasztók megismerjék az adott terméket, de még inkább azt a hasznot, amit az adott áru a számukra nyújthat. A marketing feladata ennek az ellátása, vagyis igényfelkeltés, ami lezárásként vásárlásban fejeződik be!

A marketingnek napjainkban 3 jól megkülönböztethető formáját alkalmazzák, érdemes először megismerni ezeket.

Kiskereskedelem.

Ez amit a leginkább megszoktunk. Bemegyek egy boltba, áruházba, és megveszem, amire szükségem van, vagy aminek a megvásárlására vágyat ébresztettek bennem. Előnye, hogy a vásárló nem érzi magát nyomás alatt, úgy gondolja, hogy a szabad akaratából vásárol. Hátránya a magas járulékos költség, ugyanis mire egy termék eljut a fogyasztóhoz, rendszerint nagyon sok kézen megy keresztül, továbbá a kiskereskedelmi egységek, és azok üzemeltetése is sokba kerül.

Ami leginkább jellemző a kiskereskedelemre az a REKLÁM. Átlagosan 70%-át teszi ki egy termék árának, de lehet ennél sokkal több is. (Pl. egy ismert márkájú borotva penge gyártási költsége 40 Ft körül mozog, a boltokban azonban egy 5-ös kiszerelésű termék ára jóval 2000 Ft felett van)

Közvetlen értékesítés. Ahogy a neve is mutatja, az értékesítés közvetlenül a gyártótól (szolgáltatótól) a fogyasztónak történik – kihagyva a közbülső elemeket – értékesítőkön keresztül. Általában (de nem kizárólag) olyan termékek, vagy szolgáltatások értékesítésére használják, amelyek speciális szaktanácsadást igényelnek, az értékük első ránézésre nem egyértelmű, és a hagyományos (média) technikákkal nem lehet őket reklámozni.

Pl. pénzügyi tanácsadás, biztosítás vagy mondjuk speciális főzőedények. Az ilyen módon értékesítőket szokták ügynököknek nevezni, de mivel ennek a szónak a köznyelvben meglehetősen pejoratív felhangja van, ezért inkább üzletkötőknek, szaktanácsadóknak szokták e szakma művelői magukat nevezni.

(Mennyivel jobban hangzik: „forduljon szaktanácsadónőjéhez”, mint „forduljon ügynöknőjéhez”). Mára már ebből az üzletágból sem hiányozhat teljesen a reklám. Előnye viszont, hogy nem igényli üzletek, áruházak fenntartását, tehát költségmegtakarítást jelent.

Multi-level marketing.

Leginkább a közvetlen értékesítéssel szokták összekeverni. A legfontosabb különbség egy mondatban: A közvetlen értékesítésben kevesen adnak el sokat, az MLM-ben sokan vásárolnak keveset. Míg a közvetlen értékesítésben dolgozó ügynök (üzletkötő) jutaléka kizárólag a saját értékesítéséből származik, ezért – bár, ha érti a dolgát, nagyon sokat is kereshet – a jövedelmének van egy felső határa, hiszen a nap számára is csak 24 órából áll.

Ezzel szemben az MLM-ező kiskereskedelmi értékesítést nem is végez. Az MLM-ező jövedelme tehát nem termék eladásból, hanem marketing tevékenységből származik. Mivel az igazi hálózati marketing cégek nem költenek reklámra, de a reklámöltség ugyanúgy be van építve a termékek árába, ezeket a pénzeket azoknak fizetik ki, akik ezt a marketing tevékenységet a média helyett elvégzik – adott esetben Önnek.

mlmAz elmúlt 60 év világtapasztalata és a magyarországi hálózatok 15 éve egyértelműen azt mutatja, hogy a dolog a rendszer működik.

Sok-sok olyan embernek adott megoldást, kiutat, felemelkedést, karriert, sikert, passzív jövedelmet, sokaknak gazdagságot akiknek sorsuk, körülményeik, neveltetésük, szakmai képzettségük, koruk, nemük, gyerekeik száma stb miatt nem lett volna más lehetőségük, nem kaptak volna olyan állást ahol ilyen 6-7 számjegyű jövedelmeket keressenek!

 

2008-as adatok alapján az MLM cégeknek a világon több mint 65 millió tagjuk van, és az általuk lebonyolított forgalom akkor több mint 120 milliárd dollár volt, és a komoly MLM cégeknél a forgalom évente 50-300%-al is növekedik a válság ellenére is!

MLM Szakma

Nem véletlen, hogy ennek a szakmának is óriási szakirodalma van, nagy világszervezetei, oktatói és a világ leggazdagabb emberei közül nagyon sok került ki hálózatépítők közül. Egyes adatok szerint a dollár milliomosok 30%-a MLM vállalkozásból szerezte vagyonát! Így nem véletlen, hogy olyan nagy gazdasági szakemberek, befektetők is mint Donald Trump, Warren Buffett, Robert Kiyosaki is teljes mellszélességgel kiállnak az MLM mellett és azt ajánlják, mint az egyetlen mindenki által elérhető jövedelem és vagyon építő szakmát!

Miért jó ez a cégnek, miért hallani szinte már havonta új MLM cégek születéséről, miért tér át sok cég sőt bank is a hagyományos ügyfélszerzésről a network marketingre?

Általában szinte minden MLM-ben forgalmazott termék az átlagnál kiválóbb minőségű, tiszta, természetes. környezetkímélő és takarékos illetve hatékony, rengeteg kutatás előzi meg piacra dobásukat!

Emiatt természetesen az áruk is inkább a prémium kategóriába tartozik és ha arra még rárakodna a sikeres forgalmazáshoz szükséges reklám, marketing költség, a drága bemutató termek , a felbérelt sztárok rezsije, az importőr, nagyker, kisker árrés stb akkor olyan drága lenne, hogy az emberek nem tudnák megvenni bármennyire is érzik hogy ez valami nagyon jó dolog

Ezért találták ki a termék és a fogyasztó közötti út lerövidítésére és a felesleges költségrárakodások csökkentésére a hálózati értékesítés, multi level marketing csúnya nevén az MLM értékesítési formát.

* Mi is ennek a lényege? *

mlm1A cég nem bízza a véletlenre a vásárlást, nem rakja ki a viszonylag drágább, prémium minőségű termékeit üzletek polcaira tudva, hogy az emberek információ hiányában automatikusan az olcsó termékeket keresik és nem nyit saját márkaboltokat, hogy ott drága rezsi mellett próbálja az embereket becsalogatni és vásárlásra rávenni!

Ehelyett a cég előállítja a kiváló minőségű termékeket, kiépíti az infrastruktúrát a termékek fogyasztókhoz való eljuttatására és olyan embereket keres akik ezt a láncszemet alkotják, vagyis akik odavezetik az embereket a céghez és bemutatják nekik a lehetőséget, hogy hol vehetik meg azt a bizonyos terméket! Ezek az emberek nem házaló ügynökök, akik árulják a termékeket, nincs raktárkészletük, hanem csak egy dolguk van fel hívni a figyelmet a cég termékeire valamilyen lehetőleg korrekt és sikeres formában!

A többi pedig már a cég dolga, vagyis ha már megvan a kapcsolat, beregisztrált a vevő akkor a cég számlázza ki a termékeket, a cég oldja meg a házhoz szállítást, ő vállalja a garanciát és ő tartja mindezt számon, értékelve és jegyezve, hogy az a bizonyos vevő kinek a segítségével talált a cégre és lett vásárló! A reklámokra és egyéb előbb felsorolt kiadásokra költhető pénzt pedig inkább szétosztja ezeknek a szorgalmas embereknek munkájuk arányában!

S mivel ezek az emberek nem csak vevőket hoznak, hanem más olyan embereket is akik pénzt szeretnének keresni ilyen tevékenységgel ezért a cég ezt azzal honorálja, hogy azok után is fizet jutalékot akik úgy nevezett mélységben vásárolnak, hisz végső soron ők is valamilyen szinten de a legfelső szponzornak köszönhetik, hogy megismerkedhettek a céggel, a termékkel és az üzleti lehetőséggel!

Tulajdonképpen az emberek szempontjából is hasonló a dolog.

Mi az előnye az MLM – nek a fogyasztó szempontjából?

A fogyasztó szempontjából mindenképp előny, hogy így olcsóbban juthat a termékekhez természetesen itt figyelembe kell venni az ár-érték arányt és általában bővebb tájékoztatást útmutatást kap, mintha csak egy boltban levenné a polcról a megfelelőnek vélt terméket!

Az igazi haszon azonban azoknál csapódik le akik megértik a rendszer lényegét, és elkezdenek maguk köré fogyasztókat, hasonló gondolkodású embereket gyűjteni, és az így felépülő fogyasztói hálózat után elkezdenek jutalékot gyűjteni és kapni. Ez a belefektetett munkától függően akár pár év alatt havi milliós nagyságra is nőhet , ahogy a gyakorlat igazolja, ez nem fikció!

MLM

Miért is gondoljuk úgy, hogy az MLM a legigazságosabb és legnagyszerűbb pénzkereseti lehetőség, passzív jövedelem forrás amit bárki kortól, nemtől , végzettségtől függetlenül meg tud csinálni bárhol és körülményektől függetlenül!

  1. Általában, hagyományos vállalkozásokhoz képest elhanyagolható összeggel el lehet kezdeni, nincs veszteni való, a befektetés rizikó faktora minimális!
  2. Az MLM a legjobb másodállásként, munka mellett elkezdhető munkalehetőség!

Nem kell abbahagyni a főállást, a jelenlegi pénzkereseti lehetőségünket!

  1. Nincs ranglétra, főnök kötelező munkarend, és tempó nincs fix fizetés! Bármikor megelőzheted jutalékod és üzleti szinted mértékében a felső vonalad, szponzoraidat és ennek ők még örülnek is! Egyetlen főnök van saját magad – talán ez a legnagyobb hátrány – mivel az emberek 80%-a a kisebb ellenállás irányában halad, vagyis nehezen lép ki a kényelmi zónájából!
  2. Az MLM lehetővé teszi, hogy a nap 24 órájában pénzt keres, mivel a munkatársaid a világ bármely pontján, bármely időzónában lehetnek!
  3. Az MLM sokkalta többet adhat az embernek mint a pénz! Értékes emberi kapcsolatokat, személyiség fejlődést, magas fokú üzleti és pénzügyi képzettséget stb!
  4. Egyedül az MLM adhatja meg, hogy akár 5 év után „nyugdíjba menj” és semmit se csinálj, de mégis jön a pénz! Örökölhető passzív jövedelemforrást biztosít.

Ön milyen jövedelmet keres?

Nagyon egyszerű eldönteni, hogy jelenleg aktív vagy passzív a jövedelme! Tegye fel magának a kérdést: A jól elvégzett munkáért hányszor kapok jövedelmet? / Most arról ne is beszéljünk, hogy van olyan mikor egyszer se 🙁

Ha a válasza az , hogy csak egyszer akkor Ön sose hagyhatja abba a munkát, hiszen csak aktív jövedelme van!

Milyen lehetőségei vannak, hogy mondjuk havi 500 ezer forint passzív jövedelemmel egészítse ki a családi költségvetést vagy a nyugdíját?

– kb 60 millió forint bankbetétnek lehet ennyi a kamata?

– Kb 10 lakás / kb 150 milliós befektetés / kiadásából folyhat be ennyi havonta passzívan!

– Esetleg szellemi termékből, zeneszerzésből folyhat be jogdíjak formájában, ha eléggé híres és tehetséges!

– Létrehozhat egy céget ami olyan jól működik, hogy az Ön részvétele nélkül is csak termeli a hasznot amit, újra és újra befektethet és növelheti vagyonát!

Nos ha neked egyikre sincs lehetőséged mert se pénzed nincs amit befektessél és jövedelemtermelésbe fogjál, se tehetséged nincs, hogy olyat alkoss aminek a jogából egy életen át megélhetsz akkor se keseredj el az MLM lehetővé teszi számodra, hogy te is vagyonos ember legyél és passzív jövedelem gondoskodjon a jövődről!

MI AZ MLM ÉS MI NEM?!

Sokan és sokféle indokkal csatlakoznak egy MLM céghez. Ezek között van helyes indok és van olyan ami már előre jelzi, hogy nem teljesen tiszta az attitűd és a motiváció ezért eleve kudarcra van ítélve a szándék! Mivel egyre nagyobb a gazdasági válság, egyre több az elbocsátás az eddig stabilnak hitt munkahelyekről is és egyre bizonytalanabb a nyugdíj jövője ezért természetes, hogy az emberek egyre nyitottabbak a különböző gyors meggazdagodást ígérő lehetőségekre, amikből az mailek terjedésével egyre több kerül nap mint nap a virtuális postaládánkba!

Még ma csatlakozz, le ne maradj felhívások sugározzák felénk a biztos meggazdagodás még ki nem taposott útjait! Sokszor ingyen, minden befektetés, elkötelezettség és elvárt munka és teljesítmény nélkül. Nem csoda hogy tömegesen csatlakoznak emberek az ilyen „könnyű pénzt „ígérő lehetőségekhez mivel a kisbetűs részt nem keresik meg, és elhiszik, hogy meg lehet gazdagodni ingyen, befektetett pénz idő és energia nélkül!

A cégek forgalmát és a jutalékok nagyságát bemutató táblázatokban azonban ezeket a cégeket sose találjuk meg , ott mindig a korrekt és gyakran teljes embert kívánó hagyományos MLM cégek vannak, akik évtizedek óta tisztességes marketing munkával, dolgos fogyasztói csoportok szervezésével érnek el óriási eredményeket! Ezért tisztáznunk kell itt a legelején hogy mi is az MLM és mi nem!

MI NEM!!

Nem szerencsejáték! – a bevétel tervezhető és nem véletlenszerű . A szerencse természetesen segítheti a munkát de ahhoz hogy a sült galamb az ölünkbe hulljon legalábbis arra kell járni ahol az hullani szokott! Minél többet dolgozol annál nagyobb esélyed van hogy szerencsés légy!

Nem piramisjáték! – A pénz a jutalék nem emberek beszervezéséből származik, hanem kizárólag termékforgalmazásból! Mindenki a saját piramisának a tetején van de ez a helyzet csak virtuális, mind pozícióban mind keresetben bárki magasabbra kerülhet mint a hálózat felette levő tagjai!

Nem gyors meggazdagodási lehetőség! A tisztességes és stabil MLM soha nem egyik napról a másikra ígér magas jövedelmet, hanem hosszú kitartó és aktív munka gyümölcseként! A gyors meggazdagodást ígérő csoportok általában óriási kezdőcsomagokkal szervezkednek, amiből tényleg gyorsabb és nagyobb a visszaosztás, de sokkal több az MLM sérült és megkeseredett ember az ilyen helyeken !

Meggazdagodni mindenki gyorsan akar, de ez egy szakma , és rutin tapasztalat, gyakorlat nélkül sokan nem tudják hozni olyan gyorsan az elvárást mint ahogy az ilyen cégek marketingterve kívánná s így gyakran visszaesnek és kezdhetik elölről az építkezést!

Nem majd mások dolgoznak alattam rendszer!

Bár a szponzoroknak érdeke a tagok személyes sikere, de senki se fog más helyett dolgozni a legtöbb MLM rendszer marketingterve egyértelműen azokat jutalmazza meg, akik valós munkát végzik s nem lehet nagy pénzeket keresni csupán azzal hogy beregisztráltál és találtál egy két embert akik aktívan dolgoznak alattad!

Nem ingyenes karitatív szolgáltatás! Nem segély osztóhely!

Bár mindannyian tisztában vagyunk az emberi nyomorúságokkal, nehéz helyzetekkel de egy MLM vállalkozás se vállalhatja fel az összes ember anyagi problémájának megoldását!

Az MLM mindenhol vállalkozás formában működik és nem ingyenesen karitatív módon végzi a munkáját, csak az elvégzett valós teljesítmény alapján fizet jutalékot.

Ami viszont igaz, hogy sokan indultak mérhetetlenül hátrányos helyzetből, szegénységből és ma már gazdag sikeres emberek, de ezt mindegyikük a kitartó sikerbe vetett hitüknek és az érte meghozott áldozatoknak köszönhetik.

Nem befektetés nélküli vállalkozás!

Az MLM a másolódás üzlete ezért gondolom mindenki számára logikus hogy ha nincs befektetés, termékforgalom akkor nincs a jutalékfizetésre szolgáló alap se! A befektetés nélküli ingyenes csatlakozással terjeszkedő MLM vonzó lehet mindenkinek, de ha a jutalékszámlákat nézzük a nullából ott is csak nulla származik!

– Nem termékek eladása, házalás!

Az MLM végül nem termékek eladása, mivel mi nem eladjuk a termékeket, azokkal házalva hanem csupán a termékek reklámozása és népszerűsítése míg a kiszolgálást minden esetben a cég végzi!

Akkor nézzük röviden

MI IGEN!!

– A legigazságosabb vállalkozási rendszer!

– A legokosabb befektetése az időnknek és pénzünknek!

– A hatástöbbszörözés legjobb eszköze!

– Az egyetlen lehetőség amivel bárki elindulhat az üzleti életben esélyesen!

– A legjobb módja a személyiségünk fejlesztésének a Jobb emberré válásnak!

Képzési rendszer, amely az élet minden területén segíthet a sikerességben!

Mit jelent az MLM valójában?

multi-level-marketingValahol, valakitől azt hallottam, hogy a jó MLM-hálózat, valójában egy wellness-iparnak álcázott vezető-képző rendszer. Ezzel én is teljes mértékben egyetértek és éppen ezért én sem elsősorban a termékek reklámozásával foglalkozom.

Inkább arra törekszem, hogy olyan csapattársakat találjak és képezzek, segítsek, akik maguk is pénzt akarnak keresni egy saját tulajdonú, online támogatású vállalkozás felépítésével. Szerencsére olyan eszközöket találtam és használok, amelyek ebben segítenek nekem.

Miért jó az MLM? Azért jó, mert… bla bla bla…

A hosszú felsorolásokat nem szokta elolvasni senki, ezért csak a lényeget írom: csak egyszer kell felépíteni egy network marketing hálózatot és ha jól csináltuk, akkor az magától növekedni fog – a közreműködésünk nélkül is – és ennek köszönhetően folyamatosan egyre növekvő jövedelmet biztosít számunkra. Nyugdíjazhatod magad akár 26 évesen úgy, hogy a nyugdíjad a hazai átlagfizetés többszöröse lesz.

A csapatunk egyik mottója éppen ehhez a végeredményhez kapcsolódik:

Dolgozd ki magadat a munkából!

Ha ezek után is úgy gondolod, hogy jól döntöttél és MLM hálózat építésével akarod megalapozni a jövődet akkor rátérhetünk arra a kérdésre melyik céget érdemes választanod!?

Mert egyáltalán nem mindegy milyen céghez csatlakozol!

Ha nem akarod a hírnevedet leépíteni, és hosszú távra tervezel, akkor bizony fontos ha lehet elsőre a legjobbat választanod!

 

Ha ezek után is úgy gondolod, hogy jól döntöttél és MLM hálózat építésével akarod megalapozni a jövődet akkor rátérhetünk arra a kérdésre melyik MLM céget is érdemes választanod!?

gomb2

Forrás: Miért MLM? | Plusz pénzforrás mindenkinek! (pluszpenzforras.info)

Recent Entries »